Szívtermékek, szívhangok!

PATROKLOS KÖRÜL

Válasz az Ady-gyilkosoknak

(Nemrég a Fehérlófia Kiadó gondozásában újra megjelent Magyarországon egy eredetileg 1941-ben kiadott és éles vitát kiváltó könyv, amely ‘Ady-kultusz: magyar öngyilkosság’ cím alatt könyörtelen kritikával illeti, sôt egyenesen zsidóbérencnek, a zsidók cselédjének próbálja beállítani Ady Endrét. Úgy annakidején mint napjainkban, sokan a könyv felfogását a hungaristák számlájára próbállták írni. Ezért fontosnak tartjuk újraközölni a Hungarista Mozgalom álláspontját, amelyet az egykori vita kapcsán Fiala Ferenc vetett papírra. D. K.)

            Egy tízegynéhány esztendôvel ezelôtt lezajlott Ady-vita során Csanády György a fenti cím alatt megírt cikkében szólt hozzá a nagy költô körül zajló vitához s most egy megjelent könyv késztet arra, hogy a fenti cím alatt a magyar szélsôjobboldal nevében védjük meg azt a költôt, aki már halott s aki a Kerepesi-úti temetô sírjából nem tud az orrára koppintani azoknak, akik a jobboldal nevében akarják beszennyezni ennek a nagy magyar vátesznek forradalmi, de minden dolgok ellenére is tiszta tógáját. Sok vita, sok harc zaj-lott le Ady Endre költészete és Ady Endre magyarsága körül. Néha azt hittük, hogy már véget ért a harc s az epigonok, a gyöngék és a meg nem értôk végsô hallgatásra kényszerültek, de azután úgy láttuk, hogy megint tévedtünk, mert ismét tollaskodnak és berzenkednek azok, akik a maguk kicsinységét nagy emberek sárbarántásával akarják növelni. Végtelen elszomorító tünete újabb éveinknek, hogy akadnak magukat jobboldaliaknak nevezô egyének, akik vak horizont mögött élve nem akarják meglátni a magyarság igazi értékeit s ma Ady Endrének, holnap Szabó Dezsônek, Bartók Bélának, Kodálynak rontanak neki, örök anyagot nyujtván ezáltal annak a baloldalnak, amely elfogultan és méltatlanul a magyarországi jobb-oldali mozgalom kultúrálatlanságát hangoztatja.

            A Stephaneum nyomda kiadásában nemrégiben jelent meg dr. Bartha József, Kuszkó István, Kovách Géza és Kôszegi László könyve „Az Ady kultusz: Magyar öngyilkosság!“ címmel. Misem természetesebb, hogy a velünk szembenálló liberális Magyar Nemzet azonnal a nyilaskeresztes mozgalom nyakába varrta ezt a borzasztó nyomdaterméket, annak minden sorát és kétségbeejtôen ostoba megállapítását. Az elôbb említett négy szerzô többek között foglalkozik a Nyilas Lap és Könyvkiadó Vállalat Rt. rendezésében megtartott „Ady magasztaló“ elôadással is és azt írják, hogy Ady Endrét ez az elôadás lenditette át a nyilasok táborába. A mi véleményünk szerint Adyt nem kellett átlendíteni, hiszen minden megmozdulásában és legjobb verseiben egy eljövendô, tisztultabb és szociálisabb Magyarországért küzdött. De nem is ebben a kérdésben marasztalják el a Stephaneum nyomdában dolgozó szerzôk Ady Endrét, hanem kikutatják magánélete minden rejtett percét és azokból hámozzák ki a nagy átkot, mondván, hogy íme, aki így él, az nem lehet magyar költô. Történelmi távlatból nézve – különösen mikor az alkotó már halott – nem tudjuk, mi köze van a mûvésznek a mûhöz s az alkotónak az alkotáshoz. Ilyen szemléletbôl indulva nemcsak Ady Endrét, hanem Petôfi Sándort és a világtörténelem többi nagyságait is kiközösíthetjük, hiszen, hogy Ady Endre szavaival éljünk: „Jaj be piszkos ruha az élet“.

            Olvasgatván az elôbb említett könyvet, lassan rájövünk, hogy nem is foglalkoznánk ezzel a minden aggastyánokat megszégyenítô írásmûvel, ha az nem a szélsôjobboldal erkölcseinek a megvédése címén került volna könyvpiacra. A szerzôk egyetlen Ady-sort sem hajlandók elismerni, ami azt bizonyítja, hogy olyan messze estek a magyar fájdalmak megértésétôl, mint eddig kevesen mások. Kezdik Ady zsidóbarátságán és végzik Ady betegségén. Micsoda lelkiszegénység kell ahhoz, hogy valaki kiemeljen valakit abból a korból, amelyben él és amellyel együtt lélegzik. Mert ha már életrajzot írunk és mûtôasztalra helyezzük a pácienst, akkor kissé körül kell nézni, hogy milyen korban élt és hogy milyen körülmények határolták az illetô életlehetôségeit. De Catulust elitélni azért, mert nem járt autóval, Beethovent elmarasztalni a bécsi szent szövetség korának bûneiért, ez már több,, mint jóakarás, ez már egyenlô a rosszindulatú ostobasággal. A szörnyû könyv szerzôi tort ülnek Patroklos holtteste körül és úgy látszik, elkerülte figyelmüket az a jelentéktelen tényecske, hogy a századforduló szabadkômûves, liberális világának a szülöttje volt, s hogy ösztönösen egész életében valami tisztultabb, nemesebb világ után vágyódott. De a halott Patroklos körüli szemérmeskedôknek ez nem jutott eszébe, mint ahogy valószínûleg nem tudják, hogy magyar társadalmunk elbukását és a szentistváni birodalom széthullását ez a kor idézte elô. Vajon tehetett-e mást az elmult évezredek faji és vérségi gyökerébôl táplálkozó színmagyar Ady Endre, minthogy meghasonolva önmagával és nemzetével – Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – ostorozta az akkori vezetôtársadalom és általában az egész társadalmi berendezkedésünk hibáit. Mit tudják a szörnyû könyv rövidlátó szerzôi, hogy hogyan és mily rettenetesen lehet vágyakozni az el nem érhetô tisztaság után, és hogyan lehet jajongani azért, amit boldogabb magyarságnak neveznek. Ôk csak a zsidó Hatvany Lajos árnyát nagyítóüvegezik Ady Endre költészetében, mert bizonyára sohasem hallották, hogy hogyan fogadta Ady Endrét gróf Tisza István, hogyan írt és nyilatkozott errôl az érmindszenti zsenirôl a hamis magyar álmokat oltogató renegát Rákosy Jenô és a hivatalos irodalom megteremtôje, a tehetségtelen Pekár Gyula.

            Hogy azután Ady Endre magyar verseirôl, illetve a nagy magyar sorskérdésekkel foglalkozó Ady költészetérôl mint vélekednek, az már egyenesen hátborzongató. Mentségükre legyen mondva, hogy még Szabó Dezsôt is, az Elsodort falu gigászi íróját is hazaárulónak minôsítik. Ez oly tény, amely felett nem is lehet vitázni. Ennek a cikknek a célja a fentnevezett négy szerzô írásainak leghatározottabb visszautasítása, s tiltakozás az ellen, mintha ez a feketetáblájú gyászkönyv az Ady Endre költészetét magának valló szélsôjobboldal nevében született volna meg. Ôk csak írjanak a maguk nevében, lelkesedjenek a kis epigonokért és teljesen felesleges – mert annyira nem számítanak – , hogy megváltoztassák Szabó Dezsôrôl és Ady Endrérôl vallott rossz itéletüket. De ha ez így van, ám ezt cselekedjék a korlátoltság nevében s ne adják azt a látszatot szörnyû megállapításaiknak, mintha annak csak egy töredék-mondata is a magyar szélsôjobboldal véleménye volna. De hogyan is írta Ady Endre:

                                   „Egy-egy szitok, szép szó, üvöltés

                                   Jön messzirôl még-még utánam,

                                   Zúgó fülemig alig ér el,

                                   Mérföldeket lép-lép a lábam:

                                   Én kifelé megyek.“

 Fiala Ferenc

(Magyarság Utja, 1941. május 16.)

Újraközölve: Magyar Összetartás, 1999. november)